Bűvölet

 

A barátaim meghirdettek egy csoportos tréninget „Kapunyitás előtti pánik” címmel. Nagyon érdekesnek találtam, így jelentkeztem rá. Mindannyian túl voltunk néhány kapcsolaton, számos rögzült félelmen, s ők a csoportos terápia mellett személyre szabott technikával is igyekeztek segíteni. Én maradtam utolsónak.

- Na, Erikám! Most te jössz! – mondta a barátnőm. Mesélj magadról! Kajánul mosolygott, mivel tudta, hogy ez igen nehezen megy nekem.

- Mit mondjak? - tártam szét a karom.

- Biztos van valami, ami foglalkoztat – mondta a párja.

- Hát igen….  Szerelmes vagyok…. – nyögtem ki nagy nehezen némi szünet után.

- Na! Végre valami! - élénkültek meg mindketten.

- Szerencsés lehet az a férfi, akibe beleszerettél! - mondta a férfi.

- Hát, nem így van!

- Hogyhogy?

- Nem igazán érdeklem. Legalább is… nem látom rajta, hogy kíváncsi lenne rám…

- Ahogy téged ismerlek, biztos nem is tudja – mondta a barátnőm.

- De,…. tudja…..megmondtam neki.

- Na! És! Mi történt?

- Semmi!

- Hogyhogy semmi? Már megint csak tötyörögsz, ahelyett, hogy tennél valamit? – vette át a szót indulatosan a barátja.

- Ugyan mit kéne tennem?

- Jaj Erika! Ne szórakozz! – mérgelődött. Te szoktad mondani, hogy TMA-s nő vagy. Tud is! Mer is! Akar is! Na! Akkor meg mire vársz! Kapd el!

- Jól értem? Azt mondod, hogy vadásszam le, mint egy „plüss nyulat”! Kapjam el az irháját, szorítsam a fülénél fogva, rántsam magamra, nyúzzam meg, majd faljam fel?!! – méltatlankodtam indulatosan.

- Igen! Ne nézz így! Mindenki ezt csinálja!

- Te „pszichomókus” létedre tényleg azt gondolod, hogy ezt kéne tennem?!! - kérdeztem elképedve. 

- Igen! – mondta indulatosan.

- Megáll az eszem! – hitetlenkedtem.

- De mi a fenére vársz? – kiáltott rám.

-  A döntésére. – mondtam csendesen.

-  Nem értelek! – csattant fel a barátnőm.

-  … várj csak várj …. várj csak… elmondanád mire gondolsz? – kérdezte a párja némi szünet után.

- Tudod, az élet többször megajándékozott a szerelem érzésével. Megéltem ennek minden boldogságát, a végtelennek tűnő várakozást, az elsöprő vágyat, az érintés extázisát, a test csodáját, és természetesen minden kínját, a hazugságokat, a féktelen haragot, a sértettséget, a kínzó féltékenységet, az elviselhetetlen félelmet, s a pokoli fájdalmat, amikor elvesztettem ezt az érzést.  De ennek kapcsán nem csak megéltem számtalan dolgot, hanem meg is értettem.

Ez a mostani érzés…. ez a bűvölet…. valami más…. fogva tart… Nagyon mélyen érint, s valami különleges, nyitott, tiszta vágy kerített hatalmába, amely már mentes ezektől az érzésektől… valahogy más… nagyon más…

Gondolkodásra késztet. Arra, hogy újra megvizsgáljak magamban néhány dolgot. Tudod a nők két részre oszthatók. „Nyufikra”, akik most kezdik az életet, szabadok, kötöttség nélküliek, és „strapanyulakra” akik mögött már van néhány kapcsolat, s maradandót alkottak - mint a gyerekek - akik kötöttségekkel telik. Az ő életük már más. Itt nemcsak egy nőt kell a másiknak elfogadnia, hanem a kötöttségeit is, a meglévő életét is. És fordítva. Valljuk be, ez nem könnyű! Méregetem maga, hogy vajon képes vagyok-e elég toleráns lenni, el tudom-e fogadni a „vant”, tiszta szívből, ellenérzések nélkül.

Tudod, úgy gondolom, hogy szeretetemben mérhetetlenül nyitott, őszinte,  és kiszolgáltatott vagyok. Ott állok a másik ember várának kapujában, s arra várok, hogy beengedjen. Önként, szabadon. Nekem itt van a határom! Eddig és nem tovább! Egyszerűen vagyok neki, ha akarja….. Az Ő dolga kinyitni az ajtót, behívni…. ha akarja.. …. de hát úgy tűnik, hogy nem akarja! ….Ez van….

- És akkor, mi van?

- Semmi! ….Ha nem akarja,…. hát nem akarja…... ez az Ő döntése. Mit tehetek?  Fáj, nem fáj, tudomásul veszem azt, amit Ő akar. Ezért nem fogom rátörni a vára ajtaját! Nem fogom meggyötörni, csak a játék kedvéért! Nem fogom megerőszakolni, ahogy te mondtad!

Persze…. kár, hogy mindaz, ami én vagyok, egy fikarcnyit sem érdekli. Nem kíváncsi rám, nem akar beszélgetni velem, amiből kicsit is megismerhetne.

Úgy vélem, minden ember legnagyobb erogén zónája a füle. Fontos a beszélgetés, a közös gondolkodás. Hisz minél több közös felületünk van, annál közelebbinek érezzük magunkat a másikhoz. Fontos a kézben megjelenő szeretet is, hisz attól mozdul, éled önkéntelenül a testünk, s fontos a másik szemében megjelenő fény is, mert amikor rám néz, lássa bennem az Istennőt, hisz én is az Isteni férfit látom a másikban. Nem gondolom, hogy ez olyan lehetetlen lenne…. nem olyan bonyolult ez!

Ez a bűvölet…. ez a különleges érzés…. valami másra késztet. Az élet táncolni hív. Örülök neki, de rá kellett jönnöm, hogy „strapanyúl” létemből fakadóan a lábam elnehezült, s táncom csak esetlen medvecammogás, mert a múlt fájdalmainak láthatatlan tüskéi még mindig szúrják a talpamat. Rá kellett jönnöm, hogy hiába akarok táncolni, még nem vagyok rá képes.…. Fájdalmas a felismerés.

Újra magamba nézek. Lassan láthatóvá teszem a múlt tüskéit, s megszabadulok tőlük. Lelkemet vizsgálva szétválasztom a lényegest a lényegtelentől, s tudatalattim kötényéből kirázom mindazt, ami elporladt múltamból még megmaradt. Lábam könnyűvé vált, már a cipőbe illik, s felölthetem a báli ruhám is. 

Hirtelen életem báltermében találom magam. Táncolni vágyom, de nem akármilyen táncra! Életem táncára vágyom. Tangózni szeretnék.

Az a férfi, akire vágyok, aki elbűvöl újra és újra, mással táncol ugyan, de lopva, szótlanul figyel. Ahogy nézem, egy csendes érzés kerít hatalmába…. milyen kár….hogy mindaz, amivé váltam,….. még mindig nem érdekli… 

Aki engem kért táncra, az viszont engem nem érdekel….. bűvöletem nem hagyja…. Van bátorsága ugyan megszólítani,…de hiába érint meg… nincs tűz a kezében,….amitől önkéntelenül mozdulna a testem….. nincs fény a szemében…. amiből a Mindenség tekint vissza…..így nincs semmi, ami vonzana ….

Aztán lassan belép majd a bálterembe az a férfi, aki képes Istennőként rám tekinteni, s aki elég bátor lesz ahhoz, hogy megszólítson, és táncra kérjen. Látom fenséges mivoltát, erejét. Mozdulatai kifinomultak, figyelme teljes, mindenre kiterjedő. Pontosan tudja, mikor vágyom biztonságára, mikor vágyom szabadságra, mikor kell újra visszahúznia erős, szerető karjába. Érintésétől éled tüzes természetem, melytől táncom szenvedélyes lesz. Pontosan érti női mivoltomat, s pontosan tudja azt is, hogy Istenként nézek rá, mert pontosan értem férfi mivoltát.

Még igaza lesz Müller Péternek abban, hogy minden emberben él egy férfi és egy nő. Hogy nemünk szerint minek születtünk, az tapasztaljuk meg életünk során, de megérteni, mindkét természetünket meg kell értenünk, hogy igazi nővé és igazi férfivá váljunk. Ez azért fontos, mert csak egy igazi férfi és egy igazi nő tudja egybeolvadva, egy emberként, szenvedélyesen, boldogan, felszabadultan eltáncolni az élet táncát, a tangót.